Július 28.
Elszántan indultam meg az óceán felé, figyelve a kéklő égen
repülő, hófehér, puha tollú sirályokat. Magabiztosan, ámbár mégis félve néztem
a türkizkék, zajosan morajló tengert, mely arra várt, hogy végre magába
fogadjon. A puha, arany homokba süllyedt a sarkam, miközben lábujjaimat már mosta
a meleg víz. Megremegtem, miközben hűvös, nyári szellő suhant át, végigszelve a
partot. A következő húsz percen rengeteg múlhat; elbukok, vagy felemelkedek, és
a csillagokig szárnyalok. Ruhám nedvesen, gyűrődve tapadt a testemhez, hajamat csillámló,
apró homokszemcsék lepték el. A hangosbemondóból elhangzott a nevem, mire a
tömeg felordított, és hangos éljenzésbe kezdett. Mély levegőt vettem, majd
megindultam az óceánba. Miután már derékig ért a víz, felmásztam a deszkámra,
és evezve tettem meg a maradék utat addig a pontig, amíg úgy nem gondoltam,
hogy kellően közel vagyok. A parttól eltávolodva megálltam, és kémlelve figyeltem
a víztükröt, a tökéletes hullámra várva. A szívem a torkomban dobogott,
beleremegett mindenem, majd a várva várt hullám irányába, nagy lendülettel,
elszántan elindultam. A szélét elérve felálltam a deszkámra, és vele együtt
sodródva, megindultam a part felé. Nehéz volt magamat tartani az erős sodrás
miatt, de az adrenalin száguldott az ereimben, és ez megadta a kellő löketet
ahhoz, hogy irányítani tudjam a testemet és a deszkát. Amint biztosan megálltam
a lábaimon, egy hátraszaltóval kezdtem a produkciót, majd a gördeszkásokra
jellemző kickflipet és még egy tucatnyi fura nevű trükköt használtam, mígnem
egy cső alakult ki. A csőbe beérve végig száguldtam rajta; közben a kezemet
kinyújtva megérintettem a meleg vizet és csodálva tapogattam a nagy kékséget.
Mindig is imádtam a tengert, és értetlenül csodáltam a rejtélyességét. Miután
kiértem a csőből, lassan a hullám végére értem, és egy wave trükkel lezártam az
előadást. A tökéletes produkciómnak örülve a magasba emeltem kezeimet, kitörő
sikollyal gratuláltam magamnak. A tömeg sem tett másképp. A partról elmosódott
arcok és torzult kiáltások hallatszottak, ahogy szinte mindenki velem együtt
örült. A deszkáról fejest ugrottam az óceánba és elégedetten engedtem, hogy a
sós víz átmossa mindenem, és belefollyon a számba. Kibukva a vízből, kiköptem
azt, majd újra felülve a deszkára a part felé eveztem, ahova a sodrásnak
köszönhetően gyorsan eljutottam. Ahogyan kiértem a deszkámat a talajba állítva anya
és Mary felé rohantam, rengeteg embert kikerülve, mintha valami ügyességi
pályán lennék. Miután megöleltem őket, több tucatnyian vettek körbe, és
idegenek csoportjai, gratulációikat adták át, valamikor megölelve, valamikor
csak a vállamat megütögetve. Végre a kivetítőre néztem, ahol az első helyen
díszelgett a nevem, százharminckét ponttal; de egyelőre nem tudtam teljesen
megnyugodni, mert négyen még vissza voltak, így csak abban reménykedhettem,
hogy nem lesznek jobbak nálam.
- Brutális voltál – Kyle, a legjobb barátom hangját hallottam, közvetlen a fülem mögül.
- Úristen, Kyle! – kiáltottam fel, miközben hirtelen megfordultam, és a nyakába vetettem magam. Iszonyatos boldogság kerített hatalmába, amiért eljött és végig nézte a versenyt, hiszen úgy összevesztünk, hogy egy napja nem szólt hozzám, ami nálunk azért elég nagy szó; legrosszabb esetben is csak fél napig bírtuk ki. Tegnap, alvilági kurvának neveztem a jelenlegi „barátnőjét” – köztünk szólva, ideiglenes hálótársát – ami miatt teljesen kiakadt és elküldött melegebb éghajlatra.
- Ki nem hagytam volna – magabiztos mosolyra húzódott szája, kivillantva Colgate reklámba illő fogsorát. Édes Istenem, egyszer belehalok ebbe a mosolyba. Kényszeresen a háta mögé néztem, várva, hogy maga a Sátán bújjon elő onnan.
- A pincsidet hol hagytad? – kérdeztem gúnyosan, kissé gyerekesen, mire ő sértődötten felhúzta a szemöldökét.
- A humorod fejlődőképes, Izzy. Te is jól tudod, hogy Mellissanak hívják, és ő kedvel téged, annak ellenére, hogy te utálod. Bár nem értem miért – az előbbi kellemes pillanat megszűnt, és a légkör egy csapásra fagyossá vált.
-Jól tudod, Kyle, hogy miért utálom, de most ha megbocsájtasz, akkor jobb dolgom is van, mint a boszorkányról beszélgetni – azzal a lendülettel megfordultam, és elviharzottam; vagyis elmentem volna, ha nem hallom meg keserves hangját.
- Sajnálom, Izzy. Nem akartam felhozni, csak…Csak… - szipogása szívbemarkoló hangja csapja meg a fülem, mire nem tudtam megállni, hogy ne forduljak meg, aminek köszönhetően pont megláttam, hogy a hátam mögött, fájdalmas arccal zuhan a térdére, a homokba. Nem tudtam, mire vélni, ezt a hirtelen hangulatváltást.
- Hé, hé. Mi van? – kérdeztem együttérzően, miközben mellé rohantam és én is leborultam hozzá.
- Elhagyott – egyszerűen ennyit tudott kinyögni, de ez is elég volt nekem. Kyle könnyei patakszerűen kezdtek folyni, hatalmas cseppenként csapódva a homokba. Úgy vártam már, hogy végre elváljanak útjaik, de nem így. Nem így, hogy ennyire fáj neki. Megszokásból szorosan megöleltem, fejét a mellkasomra emeltem, és csitítva simogatni kezdtem bozontos, szőke haját. Az örökös napsütésnek köszönhetően, a nap mindig tökéletes színűre szívta ki, ami kicseszett jól állt neki.
- Ne sírj. Kérlek, ne sírj. Megértem, hogy rossz, de hidd el, ezek után már csak jobb jöhet – próbálkoztam a megszokott, klisé, tartalom nélküli szöveggel, amitől nekem is hánynom kellett, hátha célt érek vele, aztán, mintha ’mi sem történt volna, letörölte hirtelen a könnyeit, felkelt a földről, gondosan letörölte magáról a homokot, és a kezét nyújtotta felém, hogy felhúzzon. Na, ez még furább volt, mint az előző. Nem akartam kötözködni vele, így inkább belementem a játékba, és hagytam, hogy felhúzzon.
- Mit szólnál, ha ezt délután megbeszélnénk egy kávé mellett – felhúzta a bal szemöldökét, és érdeklődve várta válaszom.
- Azt hiszem, beszélhetünk róla – őszintének semmiképp nem nevezhető, inkább fanyar mosolyt húztam az arcomra, és lefagyva bámultam, ahogy elsétál a standok felé. Távozása után is még a sziluettjét bámultam, amíg valami ki nem zökkentett ebből.
- Hé, Izzy! Mindenhol téged kerestelek – Marie loholva ütközött a vállamnak, ahova fél kezével megtámaszkodott, a másikkal megmarkolta a térdét és szaporán vette a levegőt. – Most lesz az eredményhirdetés, mindenképp jönnöd kell – észre sem vettem, hogy már az utánam következő szörfösök is, mind bemutatták a produkcióikat.
A kivetítőnél már egy nyárias öltözetű, kedves arcú asszisztensnő vár rám, aki szelíden felterelgetett a színpad szélére, hol már az összes versenyzőtársam elfoglalta kijelölt helyét. Mikor a bírák észrevették, hogy megérkeztem, kezdetét vette az eredményhirdetés. Szépen sorjában felolvasták az előttük lévő papírról a helyezetteket, és pontszámaikat, mígnem az első háromhoz értek. Szerencsére eddig nem mondták a nevemet, így mindenképp dobogós lettem. Az izgatottságtól a szívem hangosan dübörögni kezdett, mintha szét akart volna esni. A harmadik százhuszonhét ponttal,Adriana Hyland lett, megosztva a helyet Kimberly Houstonnnal. Mindkét lány sötét, kreol bőrű, göndör, fekete hajú volt, és legjobb barátnők. Úgy nézett ki, teljesen elégedettek a helyezéssel. A második helyet egy szőke, vékony, tetovált lány Alison Anders foglalta el, aki a meglepettségében először fel sem fogta, hogy az ő nevét mondták, majd kitörő örömmel ugrándozni kezdett a színpad közepe felé. Most már tudtam, hogy én kerültem az első helyre, még is annyira izgultam, mintha még mindig várnánk, hogy kimondják, ki lett a győztes.
- Nagy örömünkre szolgál bemutatni, az idei verseny első helyezettjét, aki büszkén képviselheti Los Angeles körzetét a nemzeti Surf Championship elődöntőjén, Hawaiin, - a hangulat fokozásáért, kis szünetet tartottak, majd teljes erejükből elkiáltották magukat – Isabelle Marin.
Ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetett volna, hiszen mióta szörfözni kezdtem, ez volt az álmom, hogy kijussak a bajnokságra, és lám, már csak egy lépésre vagyok tőle. Büszke, mégis megilletődött léptekkel indultam meg a bírák felé, kik kitörő örömmel akasztották a nyakamba a helyi döntő logójával ellátott arany érmet, és adták át az arany, női szörföst ábrázoló szobrocskát. Amint ezt a kezembe fogtam, a magasba emeltem a közönség fele fordulva, akik egyhangú éljenzésbe kezdtek, és a nevemet kántálták. Ennél jobb már nem is lehetett volna.
- Brutális voltál – Kyle, a legjobb barátom hangját hallottam, közvetlen a fülem mögül.
- Úristen, Kyle! – kiáltottam fel, miközben hirtelen megfordultam, és a nyakába vetettem magam. Iszonyatos boldogság kerített hatalmába, amiért eljött és végig nézte a versenyt, hiszen úgy összevesztünk, hogy egy napja nem szólt hozzám, ami nálunk azért elég nagy szó; legrosszabb esetben is csak fél napig bírtuk ki. Tegnap, alvilági kurvának neveztem a jelenlegi „barátnőjét” – köztünk szólva, ideiglenes hálótársát – ami miatt teljesen kiakadt és elküldött melegebb éghajlatra.
- Ki nem hagytam volna – magabiztos mosolyra húzódott szája, kivillantva Colgate reklámba illő fogsorát. Édes Istenem, egyszer belehalok ebbe a mosolyba. Kényszeresen a háta mögé néztem, várva, hogy maga a Sátán bújjon elő onnan.
- A pincsidet hol hagytad? – kérdeztem gúnyosan, kissé gyerekesen, mire ő sértődötten felhúzta a szemöldökét.
- A humorod fejlődőképes, Izzy. Te is jól tudod, hogy Mellissanak hívják, és ő kedvel téged, annak ellenére, hogy te utálod. Bár nem értem miért – az előbbi kellemes pillanat megszűnt, és a légkör egy csapásra fagyossá vált.
-Jól tudod, Kyle, hogy miért utálom, de most ha megbocsájtasz, akkor jobb dolgom is van, mint a boszorkányról beszélgetni – azzal a lendülettel megfordultam, és elviharzottam; vagyis elmentem volna, ha nem hallom meg keserves hangját.
- Sajnálom, Izzy. Nem akartam felhozni, csak…Csak… - szipogása szívbemarkoló hangja csapja meg a fülem, mire nem tudtam megállni, hogy ne forduljak meg, aminek köszönhetően pont megláttam, hogy a hátam mögött, fájdalmas arccal zuhan a térdére, a homokba. Nem tudtam, mire vélni, ezt a hirtelen hangulatváltást.
- Hé, hé. Mi van? – kérdeztem együttérzően, miközben mellé rohantam és én is leborultam hozzá.
- Elhagyott – egyszerűen ennyit tudott kinyögni, de ez is elég volt nekem. Kyle könnyei patakszerűen kezdtek folyni, hatalmas cseppenként csapódva a homokba. Úgy vártam már, hogy végre elváljanak útjaik, de nem így. Nem így, hogy ennyire fáj neki. Megszokásból szorosan megöleltem, fejét a mellkasomra emeltem, és csitítva simogatni kezdtem bozontos, szőke haját. Az örökös napsütésnek köszönhetően, a nap mindig tökéletes színűre szívta ki, ami kicseszett jól állt neki.
- Ne sírj. Kérlek, ne sírj. Megértem, hogy rossz, de hidd el, ezek után már csak jobb jöhet – próbálkoztam a megszokott, klisé, tartalom nélküli szöveggel, amitől nekem is hánynom kellett, hátha célt érek vele, aztán, mintha ’mi sem történt volna, letörölte hirtelen a könnyeit, felkelt a földről, gondosan letörölte magáról a homokot, és a kezét nyújtotta felém, hogy felhúzzon. Na, ez még furább volt, mint az előző. Nem akartam kötözködni vele, így inkább belementem a játékba, és hagytam, hogy felhúzzon.
- Mit szólnál, ha ezt délután megbeszélnénk egy kávé mellett – felhúzta a bal szemöldökét, és érdeklődve várta válaszom.
- Azt hiszem, beszélhetünk róla – őszintének semmiképp nem nevezhető, inkább fanyar mosolyt húztam az arcomra, és lefagyva bámultam, ahogy elsétál a standok felé. Távozása után is még a sziluettjét bámultam, amíg valami ki nem zökkentett ebből.
- Hé, Izzy! Mindenhol téged kerestelek – Marie loholva ütközött a vállamnak, ahova fél kezével megtámaszkodott, a másikkal megmarkolta a térdét és szaporán vette a levegőt. – Most lesz az eredményhirdetés, mindenképp jönnöd kell – észre sem vettem, hogy már az utánam következő szörfösök is, mind bemutatták a produkcióikat.
A kivetítőnél már egy nyárias öltözetű, kedves arcú asszisztensnő vár rám, aki szelíden felterelgetett a színpad szélére, hol már az összes versenyzőtársam elfoglalta kijelölt helyét. Mikor a bírák észrevették, hogy megérkeztem, kezdetét vette az eredményhirdetés. Szépen sorjában felolvasták az előttük lévő papírról a helyezetteket, és pontszámaikat, mígnem az első háromhoz értek. Szerencsére eddig nem mondták a nevemet, így mindenképp dobogós lettem. Az izgatottságtól a szívem hangosan dübörögni kezdett, mintha szét akart volna esni. A harmadik százhuszonhét ponttal,Adriana Hyland lett, megosztva a helyet Kimberly Houstonnnal. Mindkét lány sötét, kreol bőrű, göndör, fekete hajú volt, és legjobb barátnők. Úgy nézett ki, teljesen elégedettek a helyezéssel. A második helyet egy szőke, vékony, tetovált lány Alison Anders foglalta el, aki a meglepettségében először fel sem fogta, hogy az ő nevét mondták, majd kitörő örömmel ugrándozni kezdett a színpad közepe felé. Most már tudtam, hogy én kerültem az első helyre, még is annyira izgultam, mintha még mindig várnánk, hogy kimondják, ki lett a győztes.
- Nagy örömünkre szolgál bemutatni, az idei verseny első helyezettjét, aki büszkén képviselheti Los Angeles körzetét a nemzeti Surf Championship elődöntőjén, Hawaiin, - a hangulat fokozásáért, kis szünetet tartottak, majd teljes erejükből elkiáltották magukat – Isabelle Marin.
Ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetett volna, hiszen mióta szörfözni kezdtem, ez volt az álmom, hogy kijussak a bajnokságra, és lám, már csak egy lépésre vagyok tőle. Büszke, mégis megilletődött léptekkel indultam meg a bírák felé, kik kitörő örömmel akasztották a nyakamba a helyi döntő logójával ellátott arany érmet, és adták át az arany, női szörföst ábrázoló szobrocskát. Amint ezt a kezembe fogtam, a magasba emeltem a közönség fele fordulva, akik egyhangú éljenzésbe kezdtek, és a nevemet kántálták. Ennél jobb már nem is lehetett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése